Kultúra, művészet - Kiállítás


Budapest pozitív

Tízéves a Budapest Fotográfiai Ösztöndíj

A fotográfia megjelenése egybeesik a modern nagyvárosok kialakulásának kezdeteivel, szoros kapcsolatban áll a személyes, illetve csoportos identitás keresésével, és a szociális tér és életforma képi konceptualizálása révén, ezek megfogalmazásának kísérletével.
Ebben a bizonyosságban valósult meg idén nyáron a Magyar Fotográfusok Házában az a kiállítás, amely tíz jeles fotográfus szemszögéből, a Budapest Fotográfiai Ösztöndíj eddigi díjazottjainak képei által kíván megjeleníteni egy Budapest-víziót.

Fotótörténeti esemény

Bemutatkozik egy méltatlanul elfeledett, fotótörténeti jelentőségű életmű:
Kozák Lajos (Székesfehérvár, 1906. március 7. - Budapest, 1975. március 27.)

A harmincas évek elejétől a legendás "magyaros stílus" követője, de képei sokszor az átlagosnál melankolikusabbak, személyesebbek és mélyebbek. Figurái őszinték, stílusa a kor fényképészeti divatjának "modorosságától" mentes. Kompozícióiban a későbbiekben megjelenik az új tárgyilagosság.
A személyesség, az őszinteség, a spontaneitás és érdeklődő nyitottság jellemzi életművét.

Inspiráció

Örök talány a képzőművészetben is a modell szerepe. Lehet inspiráció, lehet múzsa, művészetelméleti megközelítésben fogalmazhatunk úgy is, hogy a modell fejezi be az alkotás folyamatát.
Más megközelítésben a modell, mű és alkotó, továbbá a közönség kapcsolata számos lehetőséget kínál, hogy érteni véljük legalább a kérdésfeltevést, mert a válaszok minden esetben az adott műben tetten érhetőek. Kezdjük az inspirációval. A természet működésének megértése vágya a gondolkodó embernek. A művészet számos esetben leképzése a valóságnak, ugyanakkor ismerünk vízióként megjelenő műveket is.

Pécsi József Ösztöndíjasok beszámoló kiállítása


Mai Manó Ház - George Eastman Terem
2011. március 25. - május 8.
Kurátor: Nagy Szilvia, a Miskolci Galéria kurátora

A Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíj immár húsz éve nyújt lehetőséget fiatal fotográfusoknak, fotóművészeknek, hogy éves periódusokban, támogatottan egy-egy témára koncentráljanak. A 2011-es beszámoló kiállítás és katalógus öt fiatal alkotó, Bácsi Róbert László, Hajdú D. András, Mártonfai Dénes, Móricz Simon és Simon Márk sorozatát mutatja be.

Lakatos Erika: Roma Ikonok
New York - Budapest

Mai Manó Ház - André Kertész Terem

2011. március 25. - május 8.
Kurátor: Kincses Károly, fotómuzeológus

"Polaroidok, Polaroid transzferek, mindegyike még utólag, kézzel tovább festve, alakítva. Nagyítások, melyeknek témaválasztása, az alkalmazott színek kavalkádja, a kivitelezés egyedisége, esetlegessége… mind-mind olyan speciális, semmihez sem hasonlítható, de nagyon intenzív érzelmi hatással bíró képeket eredményeztek, melyek még a hivatalból naponta rengeteg fényképet végignéző fotómuzeológust is megérintették.

Bencs Dániel képei

Kisgyermek korában dinoszauruszokat rajzolt, talán innen ered máig tartó vonzódása az állatvilág és a természet iránt. Kamaszkorában magával ragadta a graffitizésben rejlő anonimitás izgalma. Képei témáját váratlan, hirtelen gondolatok formálják, ecsetkezelése pillanatnyi lelkiállapotát tükrözi. Saját környezetéből, az éjszakai életből, a véletlenből táplálkozik.

Minden eladó -
Képvásár a Mai Manó Házban kiállított
alkotók fotóiból

Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház
1065 Budapest-Terézváros, Nagymező utca 20.
2010. november 22 - december 31.

Martin Munkácsi: Think While You Shoot

 

2010. október 07. - 2011. január 09.
Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum
Művészetek Palotája
1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.

Félúton - Törökország




Bócsi Krisztián és Sopronyi Gyula fotókiállítása
2010. október 5. - 2011. január 30.
Millenáris Park
Budapest
Kis Rókus utca 16-20.

Rejtőzködő életmű

 

 

Válogatás Escher Károly fotóművész műveiből
2010.10.22. - 2010.12.22.
Országos Széchényi Könyvtár
Fénykép- és Fotóművészeti Tár
1014 Budapest, Budavári Palota F épület

A mi Magyarországunk! Híres képek - neves alkotók

Fotókiállítás a Cultiris Kulturális Képügynökség kínálatából
2010. augusztus 12. - szeptember 17.
Magyar Újságírók Országos Szövetsége
1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/A

AMIKOR RÁM TÖR AZ AGYMENÉS - Balla Tamás kiállítása

 

2010. szeptember 2. - október 31.
Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház
1065 Budapest-Terézváros, Nagymező utca 20.
Félemelet, Mai Manó Galéria (Kismanó Galéria)

Az ezerarcú természet 20 magyar természetfotós Ócsán

FOTO NATURA Természetfotósok Egyesülete kiállítása az Ócsai Madárvárta Egyesület épületében
2010. augusztus 28. - október 15.

"Magáról a természetfotózásról el kell mondani, hogy az általános fotográfia egy különleges ága. Ennek a műveléséhez sokkal több ráfordítás szükséges, mint más fotókhoz.

Szenzáció! - Bárdos Tamás fotókiállítása

2010. szeptember 6. - október 3.
Ibis Hotel, Váci út (volt Volga Szálló, a Dózsa György úti metrómegállónál)

"A múlt század közepén születtem. Az első fényképezőgép, amit kezembe fogtam, a család Pajtás gépe volt. Akkor még én is pajtás voltam. Akik látták evvel készült képeimet, megdicsérték fényképezőgépemet. A laborálás és sötétkamra titkait a barátnőmtől tanultam meg.

Ívek és képek

Csáki Róbert festőművész legfrissebb munkáit szeretném figyelmükbe ajánlani. A mester ezúttal eltért a hagyományos szögletes képalkotástól, ívelt, elliptikus, illetve kör formájú vakrámára feszítette föl vásznait. Önmagában technikai bravúr a festővászon feszes rögzítése nem sarkos hordozóra. Míves alaposságot igénylő, babrás tevékenység.

 

Budapest, a Duna gyöngye - fotókiállítás


Magyarország fővárosa a két világháború között
Magyar Nemzeti Múzeum
2010. május 15. – augusztus 31.

„Budapest, a Duna gyöngye”, „Budapest, fürdőváros” - a két világháború közötti korszak idegenforgalmi „szlogenjei” is jelzik, milyen pezsgő, eleven volt ekkor a főváros.

Montenegró, a kövek bölcsője


Veljko Vujanovic montenegrói fotóművész kiállítása

Magyar Természettudományi Múzeum
2010. május 12. – július 29.

A különleges kiállítás elénk tárja a vad szépségű
Montenegrót, az ott élő emberek arcát és életét.
A művész célja, hogy bemutassa e különleges
ország természeti szépségét, építészetét és néhány kiemelt történelmi emlékét.

A budai „bürger”, pesti polgár - Polgári értékrend, polgári mentalitás a 19. századi Pest-Budán

Budapesti Történeti Múzeum
Vármúzeum, Budavári palota E épület 2010. május 14. – szeptember 19.

Polgári társadalom, polgári értékek, polgári erkölcsök. De kit is tekinthetünk az „igazi” polgárnak? Mik a polgári mentalitás és erkölcsiség meghatározó elemei? Hogyan jött létre a polgár-fogalom?

Best of Magyar Fotográfusok Háza– Mai Manó Ház 2010 nyarán

A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház a Magyar Fotográfiai Múzeum együttműködésével 2010 nyarán nagyszabású kiállítással kedvez a fotográfiát kedvelő nagyközönségnek. A két intézmény Best of címmel a fotográfia történetének meghatározó korszakait, alkotóit, valamint különleges fotográfiai technikákat, eljárásokat bemutató kiállítást rendez.

Az üveg selymes fénye…

Titkok hordozója az üveg. A fényképészinas pályája elején már találkozik a kényes jószággal. Az üveg állandóságot hordoz. Törékenysége, szilárdsága, esendősége mégis szoros összefüggést mutat az emberi léttel.

A sajófotó 2009 győztesei

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége által meghirdetett Magyar Sajtófotó Pályázatra 535 szerző 12 493 felvételt küldött be.

Photo sapiens – Tóth József „Füles” kiállítása

„Tóth Füles hallhatólag nagyon vicces, de látszólag nagyon komoly egy ember. Sokat beszél és gyorsan, mindenkit lenyom szédítő dumájával. De néha egyedül marad. Akkor fényképez. És ott nincs beszélgetés, adoma, történet. Invenció van, ötlet, profi szakmai tudás és güzülős alázat.

Degas-tól Picassóig

A moszkvai Puskin Múzeum páratlanul gazdag gyűjteményéből válogatott remekműveket mutat be a tárlat, amely a francia festészetnek a XIX. század közepétől a XX. század elejéig tartó időszakáról ad áttekintést.

Kortárs magyar műgyűjtemények 2.

Műcsarnok második alkalommal rendez kortárs magyar műgyűjteményeket bemutató kiállítást, és azért vállalkozik ezek bemutatására, mert az elmúlt években a műgyűjtés a hazai művészeti élet meghatározó jelenségévé vált, s a gyűjtemények a művészeti értékteremtés szerves részét képezik.

Derkovits-ösztöndíjasok 2009.

Az 1955-ben alapított ösztöndíj célja segíteni a 35 év alatti tehetséges alkotóművészek pályakezdését és művészi fejlődését.

A MOME
Fiatal fotósainak
bemutatkozó kiállítása

Magyar Fotográfusok háza – Mai Manó ház 2009. dec. 10.– 2010. jan. 17.

Tutanhamon Kincse

VAM Design Center 2009. október 24.– 2010. április 19.

Hans-Peter Klauser
kiállítása

Magyar Fotográfsok Háza
– Mai Manó ház 2009. dec. 10.– 2010. jan. 24.

Botticellitől Tizianóig

Az itáliai festészet két évszázadának remekművei
Szépművészeti Múzeum
2009. október 28.–2010. február 14.

Tóth József
– Múltunk Hídjai

Tóth József kiállítása egész nyáron várja az érdeklődőket az Örökség Galériában. A Múltunk Hídjai címet viselő kötet és most a fotókiállítás ismert és kevésbé ismert hidakat mutat be Magyarország különböző tájairól.

A Szentföld öröksége

A Szépművészeti Múzeum izgalmasnak ígérkező kiállítása a jeruzsálemi Izrael Múzeum gyűjteményéből válogat.
A műtárgyak mintegy 9000 éves időszakot ölelnek át, és olyan kuriózumokat mutatnak be, mint a holt-tengeri tekercsek egy darabja vagy Rembrandt, Chagall és Rodin remekművei.

 

Nézz az ég felé! Űrlenyomat

Égi objektumok és jelenségek – Kiállítás a Csillagászat Nemzetközi Éve 2009 alkalmából
Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház 2009. június 25.–szeptember 13.

 

Az év természetfotósa

A világ legrangosabb természetfotó-versenyének, a Wildlife Photographer of the Yearnek nyertes képeiből nyílik kiállítás a Magyar Természettudományi Múzeumban.

Sajtófotó 2008 - a győztesek

A MÚOSZ 2008-as sajtófotópályázatára és -kiállítására 592 szerző pályázott sikeresen 11 939 darab felvétellel.



Slaven Tolj: Retrospektiva bez naziva.../Retrospektív cím nélkül.../untitled retrospective...

Ernst Múzeum 2009. február 21. - március 29.

Testből font jelbeszéd

Tánc a fotóművészetben Művészetek Palotája 2009. április 29. - május 20.

Csalóka látszat

Horváth M. Judit kiállítása Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház 2009. március 13. - április 26.

Da Vinci - a géniusz

VAM Design Center 2009. február 7. - július 19.